MiGoTo

Akikkel együtt dolgozunk:

 

 

 

Animevetítés

Az anime szó az angol 'animation'-ből ered és Japánból eredő animációs filmet jelent. A rajzolt és számítógépes grafikát egyesítő sorozatok,filmek változatos szórakozást kínálnak a legkisebb korosztálytól a felnőttekig mindenkinek. Rövid válogatásunkban próbálunk olyan animéket bemutatni, amelyeknek valamilyen módon köze van a kardforgatáshoz, kendóhoz.

Program:

szombaton 9-17 óráig, vasárnap 9-14 óráig, folyamatosan a vetítőteremben

 

Fullmetal Alchemist: Testvériség

Az alkímia az átváltoztatás misztikus tudományága. Egy alkimista képes a dolgokat szétbontani, és újra összállítani, az "Egyenértékű csere" törvénye alapján. Az alkimisták számára egy tabu létezik: a humán transzmutáció.

Az Elric fivérek, Edward és Alphonse megtörték ezt a szabályt, hogy elhunyt édesanyjukat feltámaszthassák, de súlyos árat fizettek érte. Al lelke egy páncélba költözött, míg Ed elvesztette egyik karját és lábát, helyükre pedig mechanikus művégtagok, auto-mailek kerültek. Hogy visszaszerezhessék testüket, a testvérek útra kelnek, hogy megszerezzék a Bölcsek Kövét.

Minél közelebb kerülnek azonban a vágyott Kőhöz, annál több szörnyűséggel és sötét teremtménnyel találják szemben magukat. Amestris katonai nemzete, az üldözött emberek gyűlölete és a rengeteg tragédia, amit az alkímia okozott a világon egyre közelebb sodorják az emberiséget az ürességhez.

Ed és Al feladata nem kisebb, minthogy a kétségbeesést reménnyé változtassák...

A Fullmetal Alchemist: Testvériség a nagy sikerű manga második feldolgozása, mely 2009 legjobban várt anime sorozata volt szerte a világon.

 

 

D.Gray-man

A XIX. század végi Európában járunk. Történetünk főhőse Allen Walker, egy 16 éves, korán megőszült, csupa szív srác. Kisgyermekként szülei eltaszították maguktól, mivel furcsán eldeformálódott bal karral jött a világra. A fiút Mana Walker, egy hallgatag férfi fogadta magához fiaként, akivel megosztotta csavargó életmódját. Mana mielőtt meghalt, egy jó tanácsot hagyott Allenre, mely azóta is kíséri útján: „Ne állj meg! Menj tovább!” Apja halála fordulópontot jelentett Allen életében, bár sorsa már születésétől elrendeltetett. A fájdalom, amelyet Mana elvesztése fölött érzett, hozzácsalta az Ezeréves Grófot. Ennek az ősi lénynek egyetlen cél lebeg a szeme előtt: minden életet elpusztítani a világon. Eszközül az emberek bánatát használja - melyet szeretteik elvesztése miatt éreznek -, s kihasználva reménytelen kétségbeesésüket, bűnös cselekedetre bírja rá őket. Reményvesztett áldozatai pedig belekapaszkodnak ebbe az utolsó lehetőségbe. Az Ezeréves Gróf ígéretet tesz, hogy visszahozza a halott személyt, ehhez csupán a gyászoló szólító hangja kell és egy fémváz, amelyet a Gróf készített. Ez fogadja majd magába a halott lelkét. Csakhogy ez a váz egy börtön, amely a lelket az Ezeréves Gróf szolgájává teszi, s az engedelmesen követi annak parancsát - megölve az őt szólítót, s felvéve annak testét -, majd pusztító fegyverként, akumaként létezik tovább.
 

Soul Eater - Lélekfalók

Egykoron a Démonisten káoszba és szenvedésbe hajtotta a világot. Legyőzése után Halálisten mester annak érdekében, hogy ez a borzalom soha ne ismétlődhessen meg, megalapított egy szervezetet, pontosabban egy iskolát, a Shibusent, amely Fegyvermestereket és Fegyvereket képez ki. Az ő feladatuk, hogy az elkorcsosult emberi lelkeket, melyek Démonisten-embriókká váltak, megtisztítsák és begyűjtsék. Ha egy páros összegyűjt 99 embrió- és 1 boszorkánylelket, lehetővé válik, hogy a fegyverből Halálkasza váljék, a legerősebb fegyver Halálisten mester számára. Történetünk főszereplői is ilyen tanulók Shibusenben, akik azonban nem mindennapi események forgatagába kerülnek.

 

Rómeó és Júlia

Mindenki ismeri Shakespeare Romeó és Júlia című drámáját, ennek az animének a címadóját és ihletőjét. Igen, ihletőjét, mert itt többről nem beszélhetünk, a történetet szinte teljesen átalakították a neveket meghagyva. Az anime a lebegő Neo Veronában játszódik, fantasy környezetben, szárnyas lovakkal. A város urai a kegyetlen Montague-k, akik leszámoltak a Capuletekkel, és magukhoz ragadták a hatalmat. A régi uralkodói család egyetlen életben maradt tagja Júlia, akit Odin néven fiúként neveltek. Ennek köszönhetően kiválóan ért a kardforgatáshoz és ifjú segédjével karöltve Vörös Vihar néven küzd a Montague emberei által sanyargatott városi szegénység ellen.

 

Naruto

 

12 évvel ezelőtt egy hatalmas rókadémon pusztította az egyik legnagyobb ninja falut, Konohát. Sok ember vesztette életét a harcban, de a falu legerősebb emberének, a Negyediknek sikerült megállítania a démont. Egy tiltott technikát használt, amivel a démont bezárta egy kisgyerekbe. Ezt a gyereket Narutónak hívták. Naruto szülők nélkül nőtt fel, és a falubeliek utálták, mert a pusztító démont látták benne. Naruto magányosan élte le gyerekkorát, úgy érezte, hogy nem tartozik sehova. Az volt az álma, hogy majd ő lesz a legerősebb ninja a faluban. Az Akadémián se volt egy kitűnő tanuló, amiből ismét nehézségek adódtak. Háromszor elbukott a vizsgán, mert a képességei nem voltak megfelelőek. Mizuki, az egyik vizsgáztató azt mondja Narutónak, hogy másképp is le lehet vizsgázni, csak annyit kell tennie, hogy ellopja a tiltott technikák tekercsét. Naruto ezt meg is teszi, és elkezdi tanulni a tiltott technikákat. Használja az egyik tiltott technikát, ami nem más, mint az Árnyék Klón Technika, és miután tanára, Iruka látta, hogy Naruto mire képes, elhatározza, hogy átengedi a vizsgán, és megkapja Iruka homlokvédőjét, ami szimbolizálja azt, hogy ninja lett. A történetben ezek után megjelenik Naruto másik két csapattársa, Sakura és Sasuke. Sasuke lesz Naruto riválisa, aki igazándiból egy tehetséggel, ügyességgel megáldott gyerek, viszont senkit se tekint a barátjának, és nagyon hideg mindenkivel. A csapat ezek után küldetéseket hajt végre, ahol bizonyítaniuk kell, hogy milyen fából faragták őket. A küldetések alatt a csapat összeszokik, fejlődik, beleértve Narutót is, akinek a továbbiakban is az a célja, hogy a falu legerősebb embere (Hokage) legyen…

 

Karaoke
 
A karaoke a japán "kara" (üres) és "okesutora" (orchestra, vagyis zenekar) szavakból tevődik össze. Az üres onnan ered, hogy a dalok vokálmentesek, vagyis az eredeti énekes hangja hiányzik alóluk, csak instrumentál hallatszik. Erre kell énekelni, miközben a dalszöveg is látható. Ez általában a számnak megfelelően, a helyes énekkel szinkronban színeződik el, hogy ezzel is segítse az énekelni vágyót.

 www.youtube.com/watch

Táncpad
 
A DDR, vagyis Dance Dance Revolution egy japán játék, amely leginkább játéktermekben terjedt el, és hazájában hatalmas népszerűségnek örvend.A feladat egyszerű és látványos: egy táncpadon kell a zene ritmusára érkező nyilaknak megfelelően ugrálni, természetesen a megfelelő nyilakra ( ez a DDR esetében 4 nyilat jelent, amelyek felfele lefele, jobbra és balra mutatnak).

www.youtube.com/watch

Előadás, szombaton: az akitákról

 

 

 

 

 

Honnan származnak az akiták és milyenek? Milyen történelemmel bírnak? Mi a viszonyuk az animékhez és a japán kultúrához úgy általában? Ki volt Hacsiko? Minderre választ kaphatsz a Zettai Rakuen Kennel által tartott előadásból. Ha érdekelnek a japán kutyák, gyere el mindenképp!