
Japánt sokan egy óriási szivacshoz hasonlítják, a belőle feltörő forróvizű források ezrei miatt. Japánban már kétezer éve élvezik a forró források által kínált örömöket, melyek Japán legkedveltebb turisztikai látványosságai közé tartoznak. Ezt a programot mindenkép- pen be kell iktatnunk! Garantáltan elvarázsol- ja, kicseréli az embert.
Az utóbbi években a japán fiatalok körében is nagy érdeklődésnek örvend, ennek eredmé-nyeképpen a fürdők egész évben nyitva tartanak, mind a fiatalok, mind az idősek imádnak fürdőzni. A legtöbb fürdőben a feltörő forrás egy barlang belsejében található, de vannak olyan fürdők is, ahol kívül is találkozhatunk medencékkel. A fürdők egész szezonban élvezhetők, akár a téli szezonban egy gyengébb hóesés idején is kellemesen relaxálhatunk.
Szabályok a fürdőkben:
• Férfiak és nők külön bejáratokon léphetnek be a fürdőkbe
• A ruhákat az öltözőkben kell levenni és polcokra vagy kosarakba helyezni
• A fürdőbe csak szappan és törülköző vihető be, viszont a meleg medencében szappant szigorúan tilos használni
• A fürdőzőnek először szappannal alaposan le kell mosakodni az előtérben, majd már tisztán léphet be a közös medencébe
• Tilos fürdőruhát viselni a fürdőben
• Nagy illetlenség a víz alá tenni a fejünket és úszni a fürdőben
Forrás: http://www.terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/japanfurdo.html