Mi is az a Sodó?
A Sodó – azaz a japán kalligráfia „az írás útja” – az ecsetírás művészete.
Ahhoz hasonlóan, ahogyan például a középkori Európában is megvoltak a kódexekben használt
betűk rögzített arányai és alakja, – amit a szerzetesek igyekeztek minél jobban megtartani –, Kínában, és így Japánban is már nagyon korán megszilárdultak az írásjegyek formái; ahol azonban toll helyett évszázadokon keresztül ecsetet használtak.
Hasonlóképpen az ecsetírásnál is oda kell figyelnünk néhány nagyon fontos alapelvre. Minden írásjegynél be kell tartanunk a vonássorrendet, a vonásirányt, és természetesen minden vonástípusnak megvan a maga jellegzetes alakja, amitől – általában – nem szabad eltérni.
A kalligráfia művészete az az út, mely során a tökéletes arányok, az egyensúly, és a hibátlan forma elérése a cél. A gyakorlással töltött évek során az írás gyakorlásával együtt fejlődik a kézügyesség, az arányérzék, de főleg a türelem és a kitartás.
A japán kalligráfia igen hálás művészeti irányzat: még ha kézügyességben nem is bővelkedünk, elegendő türelemmel és hosszas kitartással mindenkinek jut sikerélmény.
A Sodó – a meditációhoz hasonlóan – megnyugtatja az embert; helyreállítja a belső békét, amiről manapság – főleg mi, nyugati emberek – könnyen megfeledkezünk. Az írás közben keresett egyensúly pedig egyszerre két helyen jelenik meg: egyik fele a papíron a vonások között, másik fele a szívünkben.
„Kokoro tadasikereba, szunavacsi fude tadasi.
-- Ha a szíved a helyén van, az ecsetvonásaid is a helyükön lesznek.”
* japán közmondás
A Japán Kulturális Napok keretein belül a látogatóknak lehetőségük nyílik testközelből megismerkedni a Sodóval; és nem csak megfigyelni lehet majd, de ki is lehet próbálni!
Az elkészült műveket pedig természetesen haza lehet vinni.
Előadó: Zopcsák Ferenc Zsolt japán szakos egyetemista, több éve foglalkozik kalligráfiával.