A japán kjógen az európai középkor vásári komédiáit juttatja eszünkbe. A kjógen („bolond beszéd”) vígjáték műfaja a XIV. század során született („kjó”= bolond, őrült; „gen”= szó, beszélni, mondani). Témáit javarészt a folklórból meríti, formanyelvét pedig a szellemesen felépített, karakteresen megszólaltatott dialógus, valamint az erőteljes, plasztikusan stilizált gesztusrendszer határozza meg.

A főszereplő a site (=cselekvő) általában furcsa, bonyolult jellem: becsületes, de fortélyos szolga, talpraesett, ám erőszakos árus, hűséges, bár agyongyötört férj,stb. A másodszereplő, az ado (=válaszoló) többnyire egyszerű, ám szélsőséges karaktert képvisel: gőgös földesúr, fukar gazda, házsártos feleség, stb.

A kjógen-darabokat ma is kizárólag férfiak adják elő. A színészek 6-7 éves koruktól 30-35 éves korukig tanulják mesterségüket a családban. Egyes szerepek eljátszásának nemcsak a szükséges képzettségi fok elérése, hanem a megfelelő kor betöltése is föltétele.

(Részletek Dúró Győző: Valaki történik c. tanulmányából)

Előadás: A debreceni művészek Pinczés István rendezése alapján Az édes méreg c. japán kjógen komédiát fogják előadni.

„A magyar népmesék és népi komédiák világához hasonló a kjógen („bolond szavak”, „vicces beszéd”) egyszerű, de csavaros észjárású figuráinak a világa is. Taró Kadzsa és Dzsiró Kadzsa, a két komikus szolga kicsit rokona a mi Lúdas Matyinknak és Vitéz Lászlónknak.”